Rólam

nagy-kinga-8883.jpg

Nagy Kinga vagyok, 25 éves, aerobik edző. Sosem gondoltam volna, hogy valaha aerobikot és azon belül is Beautyrobic-ot fogok oktatni, azonban az élet ezt máshogy gondolta. Egy kis unszolás és győzködés után belevágtam és nem bántam meg. Gyerekkorom óta táncoltam, azonban a tanulmányok és a munka miatt évek óta nem hódolhattam már ezen szenvedélyemnek, ekkor jött a Beautyrobic, ami gyökerestől megváltoztatta bennem a mozgás fogalmát!  Mi az, ami megfogott benne?! Az, hogy mai világban a nőiességet már sokszor a mű dolgok jelentik, amivel a tökéletességet próbáljuk meg elérni, eközben viszont a saját nőiességünket elfedjük és elfelejtjük önmagunkat adni. Eközben a Beautyrobicnak a célja, hogy az izolált mozgás és a tónusos alakformálás mellett a nőiességünket erősítsük és hangsúlyozzuk ki.

Főállásban rendőrként dolgozom, azonban a munkám során elvárás hogy nem csak szellemileg, de fizikailag is helyt tudjak állni. A kondícióm fenntartására és a lelki egyensúlyom megőrzésére nekem a Beautyrobic a megoldás.
A munkám elhivatottsága mellett legalább akkora elszántsággal igyekszem átadni azt a varázst a csoportos órákon, amit a Beautyrobic adhat.
Ezzel az edzésformával szeretnék segíteni az embereknek a céljaik elérésében, legyen szó alakformálásról, fogyásról, vagy csak kikapcsolódásról.